TUDNIVALÓK A JELENTKEZÉSRŐL

Jelentkezési határidő: November 30.

Pályázati kiírás a 2023/24-es tanévre

A regisztrációs időszak szeptember 1 és november 30. között tart, ez a jelentkezés első szakasza. A regisztráció során csupán néhány alapadatot kell megadnod, 2 percnél több időt nem vesz igénybe, viszont szükséges ahhoz, hogy a programba való felvétel következő szakaszában részt vehess.

A Programba olyan tehetséges diákok jelentkezését várjuk, akik motiváltak és elkötelezettek a jövőbeni tanulmányaik iránt, így azt kérjük tőletek, hogy mielőtt jelentkeztek a Szabó Kálmán Tehetségprogramba, alaposan fontoljátok meg, hogy milyen felsőoktatási irányba szeretnétek elindulni. A Program akkor tud nektek támogatást nyújtani, ha a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) képzéseinek egyikén (alkalmazott közgazdaságtan, gazdálkodási és menedzsment, pénzügy – matematikai elemzés, gazdaságinformatikus, kommunikáció- és médiatudomány, nemzetközi gazdálkodás, nemzetközi tanulmányok, pénzügy és számvitel, politikatudományok, szociológia) vagy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának jogi vagy politológia képzésén szeretnétek megkezdeni az egyetemi tanulmányaitokat. A Program BCE-s és ELTE-s jelentkezői eltérő felvételi folyamaton mennek végig, így kettős jelentkezés nem lehetséges a Programba.
Ennek megfelelően a „Jelentkezem (Corvinus)” vagy „Jelentkezem (ELTE)” gombokra kattintva regisztrálhattok.

A regisztrációs időszak november 30-án zárul. Ezt követően nyílik meg az online felvételi rendszer, ahova az alább részletezett dokumentumokat kell feltöltenetek

  • 2023.11.30.

    Regisztrációs határidő

  • 2023.12.15.

    Pályázati anyagok elküldési határideje

  • 2024. január közepe

    Írásbeli felmérő és szóbeli elbeszélgetés

  • 2024. január vége

    Jelentkezés elbírálása, eredmények kihirdetése

Kötelező jelleggel feltöltendő dokumentumok

Kiegészítő dokumentumok

10. és 11. év végi bizonyítvány másolata​​

Nyelvvizsga bizonyítványok másolata (amennyiben rendelkezel ilyennel)​

NAV által kiállított igazolás a szülők/gondviselő 2022. évi jövedelméről

Önkormányzati igazolás a családban élők számáról​

Villany-, fűtés és vízszámla a család 9. és 10. havi fogyasztásáról​

Kitöltött Tanári Ajánlólap (Kattints az ikonra letöltéshez)

Motivációs levél - Csak az ELTE ÁJK-ra jelentkezőknek!

Kitöltött Pályázati Adatlap - CORVINUS (Kattints az ikonra letöltéshez)

Kitöltött Pályázati Adatlap - ELTE ÁJK (Kattints az ikonra a letöltéshez)

Kiegészítő dokumentumok

Kérjük, a következő dokumentumokat is töltsd fel, amennyiben rendelkezel velük:

  • Házi versenyeken, illetve külsős versenyeken való részvétel és eredmény igazolása felelős tanár által
  • Családi pótlék szelvény
  • Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről szóló igazolás
  • Árvasági/ félárvasági/ rokkantsági/ fogyatékossági juttatásokról szóló igazolás

A dokumentumok listáját a Pályázati Adatlapon is megtalálod!

Ha a pályázati anyagod alapján továbbjutottál, sor kerül egy írásbeli felmérőre és egy kötetlen szóbeli beszélgetésre. Ezt követően választjuk ki az ösztöndíjasokat, az eredményekről a felvételit követő héten értesítünk!